6. föld: Kanyonfölde (Szurdokkirályság)

Happy és Coryn rengeteg minden elmondott, mi a "feladatom", habár az előbbi nem nagyon tudott mit szólni ahhoz, mit is jelenthet, ha valaki egy ember társa. Beszéltek az evolúcióról, amihez a saját Digilelkem szükséges, ha őket és persze a DigiVice-ban elhelyezkedőket. Bár fogalmam se volt egyenlőre arról, hogyan használjam azt az erőt. Ez lehetett az, ami hiányozhatott belőlem.
- Ne félj, visszaszerezzük az emlékeidet, hogy megfizess annak, aki ezt tette veled. - mondta Happy. A beszélgetés közben megérkeztünk a Szurdokkirályságba. Szabad földnek volt nyilvánítva és úgy tűnt, a digimonok többsége békében élnek egymással. Egy kiálló szirten szálltunk le, messze a szurdokrész bejáratától. Leszálltam Coryn-al Happy válláról
- Látom, nem dobtad fel a talpadat. - szólalt meg egy idegen hang a hátam mögül. - Harlám orbitális hibát követett el azzal, hogy nem végzett veled helyben a születésemkor. De mindegy. Legalább lesz valaki, akin bemelegíthetem magamat a vég kezdetének kiszabadítása előtt...
- Te lennél Azure sötét oldala? - kérdezte higgadtan Coryn.
- Crimson Crawler, személyesen. Nem adok névkártyát, inkább egy kis ízelítőt, milyen is a Digilélek sötét oldala. - elővette a sötétkék-sárga DigiVice-át. - Brakedramon, Reapermon, végezzétek ki őket!

//Vs. NJK//

Miután Crimson társai adatokká foszlottak, tojásként valahová elrepültek. A fiút kicsit sem lepte meg, hogy digimonjait a barátaim megölték. Kissé dühös is lettem, hisz' ahogy társaim mondták, a digimonok ugyanolyan érző lények, mint mi, emberek. Gondolta, min nézek olyan vészjóslóan rá, amin csak nevetni tudott.
- Így is már meg akartam válni tőlük. Gyengék voltak az életben maradáshoz, csak megsajnáltam őket.
- Hogy merészelni...?! - morgott Flaremon.
- Csitulsz, sárga cicus. Te még magadtól se tudsz Apollomon-ná fejlődni.
- Ne merd sértegetni a...! - elfojtott indulattal próbáltam letorkolni Crimson-t, de egy hang megelőzött, ami a fiú DigiVice-ából jött:
- Mert különben mi lesz, kölyök? Én legalább ellenfélnek tökéletes vagyok, nem úgy, mint ez a bagázs. Milyen szomorú, hogy nem én küzdhettem meg velük. Nem lett volna ennyi gondod vele.
- Suttogó Apollomon, nem arra szántatottak, hogy első körben végezzünk velük. Ezt megteheted a következőkben. - itt felénk fordult. - És nagyon jól hallottátok: a következő körben nem lesz ilyen szerencsétek... - azzal egy fekete villámcsapás ideje alatt eltűnt.
A digimonjaim fáradtan visszaváltoztak, Grademon kivételével. Elmondták a kisebbek, hogy ez az ő alapformája, s csak azért volt Dorumon, mert súlyos sebet kapott egy ugyanolyan villámtól, amelyben Crimson is eltűnt. Flaremon alapformája Coronamon, aki rejtélyesen sugdolózott Happy-vel Veemon alakjában. Mire kérdezhettem volna, mi a vita tárgya, újabb emlékek suhantak végig az elmémen. Gonosz emberekkel harcoltunk ugyanazokkal a fiúkkal és lányokkal az oldalunkon.
- Figyeljetek, vannak rajtam kívül mások is, akiknek vannak digimonjaik? - tettem fel a kérdést a kompániának.
- Természetesen, Aniki. - bólintott Grademon. - Ők segítettek azokkal harcolni, akik lerombolták otthonainkat és fajtársainkat rabszolgaságba taszították.
Mivel elég fáradtak voltunk, az alkonyatban vártuk, míg el nem nyom az álom. Álmodtam számosat arról, mi is történhetett velem. Egy férfi állt felettem, aki kardot döfött a szívembe és azzal született meg ő, maga Crimson...

Másnap korán ébredtünk, hiszen a nap első sugarai pont a mi szemhéjainkat érték legelőször. Amint felébredtünk, sorra megnéztem társaimat: aznapra kiheverték a Crimson-al vívott harcot, ámbár nem ez az, amin elgondolkodtam. Az álmom nem hagyott nyugodni és úgy tűnt, a társaim is titkoltak valamit.
- Coronamon, velem jönnél egy percre? - fordultam az apró termetű oroszlán digimonhoz.
- Persze, sőt kettőre is! - hunyorított, majd követett egy olyan helyre, ahol a többiek nem hallhatták, mit is akarok vele beszélni.
- Amiket elmondtál... azaz elmondtatok, hogy nem emlékszek - nyeltem egyet. - kezdem elhinni.
- Igazán? - mosolygott Coronamon. - Én ennek nagyon...
- De az az érzésem, hogy titkoltok valamit. - szakítottam félbe és egyenesen a két zöld szemébe néztem. - Mond el nekem, mi az igazság.
Persze ezen Coronamon úgy pislogott, mint hal a szatyorban. Nem tudtam leolvasni, mi is jár az eszében. Elfordította fejét.
- Majd ha eljön annak az ideje. - felelte végül. - Majd rádöbbensz magadtól is. Kérlek, légy türelemmel!
Türelem. Tudtam jól, mit is jelent ez a szó, habár annak betartása volt nehézkes. Úgy tűnt, Coronamon és a többi társam is nagyon sok mindent tudnak, ami korábban történhetett. Hogy miért nem emlékszek se rájuk, se másokra. Nem értettem, mire ez a titkolózás, ám ahogy visszagondoltam a Crimson nevezetű fiúra és az álomra, ami vele összefügg. Eszembe jutott, hogy említést tett a születéséről. Az álomban akkor jött világra, mikor az a férfi kardot döfött belém.
- Akkor árulj el egy valamit még. - folytattam. - Hogy hívták azt az embert, aki "ezt" tette velem?
- Harlám Baranski. - ezúttal nyíl egyenes választ adott. - Ő és a Dark Organization nevezetű szervezet a mi igazi ellenségünk. Mint már Grademon is említette, ők azok, akik rabszolgaságba akarnak taszítani a fajtánkat, s ezért képesek otthonainkat felbujtani.
Többet tudtam, de nem eleget. Sejtettem, hogy ha még tudni akarok az úgy nevezett múltamról, akkor Crimson-al kell megütköznöm és kierőltetnem a válaszokat. Így hát összecihelődve elindultunk Kanyonföldéről, a srácokat a 'Vice-ba gyűjtve. Grademon segítségével végül már szálltunk is következő célpontunk felé.

//Nyugati erdővidék - Prospektus sivatag//