Heteket töltöttem az Amaterasu bázisán. A többiekkel inkább nem mentem, mert előbb Victoria-ról szerettem volna gondoskodni. És mellesleg ők bármit is tettek értem? Nem. Csupán a DS-nek tartozhattam hálával, mikor segítettek kimenekülni az Antarktiszról. Pihenni szerettem volna, ahogy társaim is, ami végül sikerült. Kipihenten indultunk el Japánból. A lány a társával ott maradtak segédkezni a DS-nek, így legalább Harlám se tudott ártani neki, HA egyáltalán életben maradt. Judy-nak és kompániájának köszönhetően alaposan megkapta a magáét, ahogy Psychemon is. Mégis valami rossz érzés fogott el. Mintha megúszták volna. Dracomon amint kiértünk abból a viharból, amit a Data Savers nekünk generált, furcsállóan nézett rám.
- Szokatlanul idegesnek látszol. - szólt komolyan.
- Igen? És erről te honnan tudsz, pajtikám? - fordultam felé és a nyakamba akasztottam a fejhallgatómat.
- Le van írva. Az arcodról. Már egy ideje ismerlek, szóval ne takard el az érzéseidet. Ez a minimum.
- Mióta vagy te professzor? Inkább azt mond meg, miféle hely ez!
- A vér tengerének hívják. - felelt közömbösen és a karmazsin színű vizet bámulta. - Úgy néz ki, mint egy szokványos tengerpart.
- Uhh, hát nem tudom, de szerintem kicsit se néz ki úgy. - motyogta a DigiVice-ban Monodramon.
Dracomon látszólag nem volt boldog. Inkább gyanakodott. Kiengedtem a többieket a 'Vice-ból és tartottunk egy rövid szünetet. A kis sárkány még Monodramon csipkelődését se bírta elviselni és hamar lerázta magáról barátját. Odatotyogott hozzám és számon kérő pillantásokat vetett rám. Rosszallóan sóhajtottam egy nagyot és beleegyeztem: elmentem olyan helyre, ahol a többiek nem hallhatnak meg és lehevertünk a homokba.
- Draco', már egy ideje gyanakszom, hogy valami nagyon rossz készül. Hogy köze van ahhoz a Black Crusader-hez, azt nem tudhatom. - mondtam és a sötét égboltot fürkésztem. - Innentől fogva minden meg fog változni.
- Örülök, hogy végre elmondtad. És tudd: ránk mindig számíthatsz és bárhová követünk téged.
Biccentettem egyet és megsimogattam a kis sárkány digimon orrát. Az elégedetten morgott, mint a legtöbb sárkány. Nem tudtam pontosan, mit kellene tennem. Ha nagy veszély fenyeget és nem tudjuk a gonosz erőkkel felvenni a harcot, mi fog történni? Nem csak a lányt, hanem a bajtársaimat is elszakítják tőlem? Tanácstalanul hevertem a földön, az alig látható csillagokat bámulva. Míg elmélkedtem, nagy robbanás rázta meg a vidéket, pont onnan, ahol a többi társaim voltak. Dracomon rögtön felvette Wingdramon alakját és a hátára szökkenve siettünk vissza. Döbbenten láttuk, hogy Gaomon, Chirinmon és Monodramon tehetetlenül a porban hevertek egy nagy, fekete digimon "lábainál". Ugyanis az ismeretlen démoni digimonnak amorf teste volt és csupán számos vörös szemből állt. Nem tűnt éppen erősnek, de legyőzte három társamat. Wingdramon-ról lemászva támadásra kértem még talpon maradt partneremet, hogy végezzen az ellenséggel. A sárkány digimon neki is rohant a lángoló szonikus lehelettel. Úgy gondolta, ezzel porrá égetheti az ismeretlen támadót, ám tévedett: a sötét digimon meg se érezte a tüzet, így ártani se ártott neki. Vörös, mandulavágású szemei karmazsin színben felizzottak és energianyalábbal Wingdramon-t is leterítette. Ott álltam egyes egyedül, a támadóval szemben, aki megannyi szemével engem nézett. Darázsrajszerű hangon nevetett, majd füstfelhőként felém szállt. Fulladoztam, s valami a földnek vágott. Hirtelenjében valami elöntötte a tudatomat: feketeség minden körül. A darázsrajszólam kicsit se hallgatott el, sőt, inkább jobban rákezdett a kuncogásra. Álom lehetett, mivel nem ott voltam, ahol eddig. A talaj eltűnt, így nem tudtam merre van a fel, és merre a le. A falból fekete folyadék szivárgott, amely a vállamig lepett el. Úgy éreztem, meg fogok fulladni a feketeségben, de akkor felébredtem. Társaim még mindig eszméletlenül hevertek a porban. Szótlanul fölálltam és begyűjtöttem őket a 'Vice-omba. Az valahogy elkezdett vérnél vörösebb árnyalatot felvenni, de nem különösebben foglalkoztatott. A fejemben dübögő zaj csillapítása érdekelt leginkább, melyet nemigen tudtam elűzni. A fájdalmas zaj annyira megőrjített, hogy eszméletemet veszítettem.
"Dai! Daisuke!" A nevemen egy ismerős hang szólongatott. Mondtam volna, hogy megyek már, ám nem éreztem magamat képesnek. Egy erőtlen kiáltás se jött ki a torkomon. Helyette csupán a zajt éreztem és az iszapos anyagot, amely körülvett. Teljesen összezavarodtam, amikor megjelent az a digimon, amelyik legyőzte a társaimat. A rubinvörös szemeit rám szegezte.
- Láttam az álmaidat és félelmeidet. - mondta rajszerű hangon. - Te más vagy, mint a bajtársaid az emberek világából. A magad útját járod, hogy megmentsd azt, akit szeretsz. De közben megfeledkezel önmagadról! Te jobbat érdemelsz, Tategami Daisuke!
- Ki... ki vagy te? - kérdezem erőtlenül, ám addigra a látomás megszűnt és ismét a homokban találom magamat. A 'Vice-ból Dracomon szólongatott. Orrnyergemet megdörzsöltem, majd talpra állva felvettem a szerkezetet és kihívtam a társamat.
- Hova lett az az izé? - tette fel a kérdést.
- Nem tudom. - füllentettem. - Valami elűzhette, miután bekómáztam.
Dracomon gyanúsan pillantott rám, majd felnézett az égboltra. Egy újabb sötét sziluett jelent meg. Egy DexDorugoramon. Rosszallóan morgott rám és habozás nélkül nekem rontott egy Doru Diin-el. Dracomon gyorsan továbbfejlődött Coredramon-ná, s elvitt onnan.
- Sötét lélek! Én, a Halálkaszák egyike nem hagyhatom, hogy démoni söpredékek kószáljanak a Sötét kontinensen! Itt elég gonosz lélek tanyázik, ám te, a többin is túlont túlteszel, Shademon! - bömbölte. Coredramon az útját állta DexDorugoramon-nak. A két sárkány farkasszemmel bámultak egymásra, majd elkezdtek hadakozni.
//vs. Vad digimon//
Kezdőlap 
Tárgy: A vér tengere 
Hétf. Júl. 04, 2011 11:57 pm
