Gyengélkedő/Műtő

Az összes sebesült DS tag ide kerül. Itt műtik meg őket a súlyos sérülések esetén és itt is lábadoznak, míg fel nem épülnek.

Chirinmon-nak hála, nem kellett átszelnünk egy teljes óceánt, valamint Ausztrália felett se kellett áthaladnunk. Amint átértünk a kapun, a kimagasló Siedome negyed fölött jártunk. Az egyik felhőkarcolón szálltunk le, de mire mi lemászhattunk volna a helikopterekről, a DS ápolói már szaladtak is Judy-val a műtő felé, de előtte bennünket megkértek, hogy tartsuk a tempót.
- Az állapota válságos - mondta az egyik orvos. - Jobb, ha azonnal elkezdjük a műtétet, különben fennáll annak az esélye, hogy elveszíthetjük!
- Kezdjék meg a bázis álcázását! - szólt Isabelle a pilótáknak, akik kiszálltak a gépekből és az épület szélén valamivel matattak.
Négy kisebb kart rántottak meg, amire mind a négy irányból kisebb sugarak lövellődtek ki, amik egy burkot alkottak és körülvették a felhőkarcolót. Mire bármit is kérdezhettem, Isabelle megválaszolta:
- Ne aggódjatok, gyerekek! Csak apró óvintézkedések a bázis fennállása érdekében. Okami Kingu már vár rátok, kivétel nincs!
- Okami Kingu? - kérdezte Chirinmon. - Mi köze van a farkasok királyához?
- Ó, hát ez Hayato-san álneve - kuncogott Isabelle. - Hát nem édes? Mint egy kisfiú! Na, de most készüljetek! - azzal csettintett egyet.
A leszállópálya ereszkedni kezdett, mintha elnyelné az épület. Lényegében ez is történt: jó sok emelettel lejjebb jártunk. Mire megérkeztünk, egy "platformon" álltunk és mellette volt a gyengélkedő, illetve a műtő is, csupán elfedve.
- Isten hozott, szelídítők - szólt egy ismeretlen hang, majd annak hordozója előjött egy ajtóból. - Hayato Fujishima vagyok, a Data Savers vezére. Érezzétek otthon magatokat, fáradt harcosok!
Egy húsz év körüli, szőke hajú, délceg férfi állt ott. Magában jókedélyűnek tűnt. Mellette egy Gabumon állt. Már volt szerencsém ezzel a fajtával találkozni, de vajon ugyanolyan ez a példány, mint abban a hideg faluban?

Daisuke partnerének, Chirinmon-nak köszönhetően néhány másodpercig tartott az utazás. Már jó régen jártam a bázison, hogy már el is felejtettem a felépítését. Talán meg is változtatták a tervrajzát és kibővítették valamivel. Coronamon érdeklődően előugrott a DigiVice-ból és szorosan mellettem haladt, miután leszálltunk a kifutón. Judy-t azon nyomban vitték megműteni, ami természetesen helyénvaló is volt. A bázist körbevonták álcázóberendezéssel, majd Isabelle csettintésére a kifutóval együtt mi is leereszkedtünk az épületben, a gyengélkedő és műtő szintjére. Az egyik ajtón ki is lépett az új vezér, Okami Kingu, igazi néven Hayato Fujishima. Ledöbbentett a jelenléte: még ő volt udvarias velünk és nem fordítva. Egy szó nem jött ki a számon, de Coronamon már elkezdte a társát, Gabumon-t szaglászni. A bundás hüllő kissé zavartan nézett balra, kezeit a háta mögé kulcsolta. Isabelle és Hayato összenéztek, majd szó nélkül megkértek, hogy vonuljak velük félre. A műtő előtt ültünk le, de előtte Hayato gondoskodott a többiek kényelméről. Coronamon ottmaradt a többi szelídítővel és digimonjaikkal ismerkedni. Miután Gabumon-t már alaposan megvizsgálta, az új fiú, Adam Xiaomon-ját vizsgálta meg. Egy ideig néztük őket, majd Hayato elkezdte mondanivalóját:
- Szóval. Már tudod, hogy miért választottak meg engem vezetőnek. Fujishima-sama érzi, már nincs sok hátra, ahogy Labramon is.
- Miből nincs sok hátra? - vetettem fel a kérdést.
- A Dark Organization terjeszkedése már túlságosan nagy - válaszolta Isabelle. - Minden segítségre szükség lesz a szervezet ellen, még a kisebbek segítségét is igénybe kell vennünk.
- És éppen ezért a védelmi riasztást már két napja érvénybe léptettem - folytatta Okami Kingu. - Ugye tudod, mit jelent?
- Azt hiszem. - nyeltem egyet. - A védelmi riasztáskor minden vadászt és felderítőt visszahívnak a bázisra. De hogy miért, azt sajnos elfelejtettem.
- Nos, akkor elmondom. - köszörülte meg a torkát a vezető. - A nagyobb rangú vadászokat és felderítőket a riasztás miatt előléptetjük. Előléptetjük őket parancsnokká. Bizony, téged is.
- De miért? Én nem vagyok erre méltó.
- Miből gondolod, gyermekem? - vonta kérdőre Isabelle. - Társaid mellett kitartottál mindvégig. Ha te se lennél, mi lett volna Judy-ékkal? Gondold végig! - azzal felállt és visszament a csapathoz.
- És mit kell tennem, Fujishima-sama? - kérdeztem.
- Először is - itt elmosolyodott. - Hagyjuk a Fujishima-samazást! Hayato vagyok, hívj is így. Másodszor, segítened kell újoncok toborzásában. Nekik is a szemüket szúrhatja a DO jelenléte. Főleg, hogy Black Crusader felbukkant...
- Ki az a Black Crusader pontosan?
- Mi se tudjuk, mi vagy ki ő. - válaszolta és a többi szelídítőre nézett. - De ha nem állítjuk le, még több embernek fog gondot okozni.

Úgy tűnik, hogy az álcázásom és önmagam teljesen jelentéktelennek tettetése tökéletesen sikerült, így anélkül érkeztünk meg… valahová, hogy bárkinek szemet szúrjak. Elég nagy volt a kavarodás, sok a digimon és azért trénerből is volt egy-kettő, én pedig még mindig nem tudtam, hogy mi is történt igazából. Mindenesetre eléggé fáradtnak és megviseltnek tűnt mindenki, nem is beszélve azokról, akiknek tényleg komoly bajuk lett.

Nekem igazából a megilletődöttségen és a meglepettségen kívül nem sok bajom volt. Oké, igazából ruházatilag sem úgy voltam felkészülve otthon, hogy bármikor készen álljak egy északi sarkos utazásra, így kicsit dideregtem, de aztán ez el is múlt, ahogy végre az utazóeszközünk belseében gubbasztottam. Xiamon kíváncsian leskelődött, de jó szokásához híven nem igazán tett azért, hogy bárhová is eljusson. Megkockáztatom: utazásunk alatt talán még el is szundított a nagy izgalmak hatására az ölemben.

Egy különös épülethez értünk, ahol bizony nem csökkent a digimonok és az emberek száma. Óvatosan pislogtam körbe, és sodródtam az árral: egészen addig tartott feltételezett láthatatlanságom, amíg a doktornőhöz nem értünk. Talán azért engem szemelt ki elsőnek, mert velem elvileg nem lehetett sok dolga. Talán ezért is fordított több figyelmet Xiamon felé. – Idővel talán már ő is lesz akkora, mint itt néhányan – próbálkoztam némi beszélgetéssel, mert hiányzott, hogy végre velem is váltson pár szót. Itt mindenki elvolt a maga digimonjaival, velük beszélgettek, még egymáshoz sem nagyon szóltak a trénerek, akikkel érkeztem. Ez kicsit zavart, de legalább amíg ők egymással elvoltak, addig én is szépen utánanézhettem minden digimonnak. Legalább egyre ügyesebben kezeltem a D-Arkom. Rájöttem például, hogy egyszerre többet is meg tudok nézni, csak akkor kevesebb az információ róluk. Hát, lépésről lépésre haladtam, de legalább haladtam.
Xiaomon békésen tűrte a vizsgálatot. Ő aztán igazán egy kéz alá való digimon: könnyen idomul.

Végre megérkeztünk a bázisra, majd miután lifteztünk egyet, elvitték Judy-t műteni, különben elveszítik. Szegény lány... Aranyróka és Dorumon kiugrott az X-Loaderemből. Egy kis Tokumon szárnyalt Lovaghoz, és kérdezte:
- Maga lenne Lovag?
- Igen barátom. - itt a kis Digimonnak csillogni kezdett a szeme.
- Jaj de jó! Már régóta meg akartam köszönni, hogy megmentette a Kezdet Faluját! Maga nélkül az a NeoDevimon biztos elpusztította volna! Köszönöm! - a kis Digimon nagyon hálás volt Lovagnak, aki szerényen mosolygott, és mintha kicsit el is pirult volna. Odamentem ahhoz az Adam nevű kölyökhöz beszélni.
- Csövi! Randy Chrome, és te? - Közben Aranyróka, miután a kis Digimon visszament a testvéreihez aludni, Lovagot kérdezte.
- Tényleg megmentetted a Kezdet Faluját?
- Amikor Dorugoramon voltam. - és Aranyróka kérésére elmesélte, hogy mitől lett Dorumon.

A helikopterek megérkeztek vissza Tokióba. Persze én nem emlékszem már semmire se. Demék nem vettek rész a társasággal, még ha kötelező volt, ők végig a műtő előtt várakoztak, ahová bevittek engem. Ez azért érthető volt, hiszen végig mellettem akartak lenni. Ők csak üzenetekként hallgatták meg a híreket, amiről folyt a beszélgetés.
Nagyon hosszú idő múlva kihoztak a műtőből, és átvittek a kórterembe, ahol infúzióra és állapotellenőrzésre tervezett gépekre kötöttek. Addigra a sebeimet többnyire fertőtlenítették is és begipszelték a karomat. Az orvos kissé aggódásra méltó arccal fordult a digimonaimhoz.
- Mi történt? - kérdezte Dem aggódóan.
- Pontosan nem tudom. - csóválta a fejét az orvos. - Sikerült többnyire stabilizálni az állapotát, de ha úgy vesszük, a teste ég mindig él, viszont agyi állapotból úgy tűnik, mint ha szó szerint elmentek volna neki otthonról. Kérdéses, hogy mikor tér magához. Értestem erről a vezetőnket is. - Azzal sarkon fordult és elment.
Bumper szomorúan araszolt fel pár lábával az gyamra, és az ölemben tekeredett össze gömbbé, mint egy macska, Dem és Tirion pedig az ágy melletti székbe ültek be, és csak vártak.

Sötétség, ami már a kómázásomnál elborított, lassan halványulni kezdett, majd azt teljesen áttörte a fény. Hamarosan az is alább maradt.
Csillogó zöld füves réten találtam magam egy tó mellett, az égen adatok és számok keringtek. Azon filóztam: hogy a fenébe kerültem a digivilágba?
Oldalról hasra fordultam, és feltérdeltem. Amikor a tenyeremet kitámasztottam, észrevettem, hogy a kezeim két karmos mancs.
- He?!
Riadtan a tó tükrébe néztem, és onnan egy zöld szemű Gatomon pislogott vissza rám.
- Aaaaaaaaaaaaaaaaaah! Digimon lettem! - sikoltoztam. - De mégis hogy lehet ez?! Hiszen én nem halhattam meg, mint ember! Nem értem! Miért történt ez? Vagy csak ez egy álom? Vagy hallucináció?
- Nem az, Judy. - hallatszott egy ismerős hang.
- AncientDemolishogmusmon?! Mi történt velem?? Mondd el! Te tetted ezt?
- Nem én tettem, hanem egy ismeretlen kilétű digimon. Miután elaléltál, megfertőzött egy olyan vírussal, ami a tudatodat kitépi a testedből, és a tudatod itt a digivilágba formát öltött.
- De miért?
- Mert csatlósokat akar szerezni a kómába esett emberek tudataiból, de szerintem sose számol azzal, hogy a digimonokká változtatott tudatok nem kerülnek közvetlenül a markába. Ne aggódj, mivel a valóságban a tested küzd az életben maradásért, és lehet, hogy mire magához tér, addigra megszűnik a tudatod digimonként létezni, és visszatérsz a testedbe.
- Nagyszerű... addig egy Gatomonként tengethetem mindennapjaimat, amíg magamhoz nem térek.
- Sajnálom, Demolatron neves partnere, de sajnos nem tehetek érted semmit, csak reménykedem. Legalább megtapasztalod, milyen digimonként élni. Ha lehet, kerüld messzire a bajt.
Ezután többet nem szólt. Fogtam magam, és elsétáltam a réttől.

Ezalatt Black Crusader kísérleteket hajtott véghez BlackDemilimonon, vagyis Pusztítón, aki nem nagyon tűrte természeténél fogva. Közben addigra sok mindent megtudott, és sok adatot és képességet táplált be magába. az elméjében néha-néha felrémlettek olyan emlékek, ami Demé.
- Nagyszerű és erős digimon leszel. - mondta Black. - Te leszel az első klónom, akit ráuszíthatok a világra. Olyan erős leszel, hogy egy Super Ultimate szintű digimon alig bírna el veled.
- Akkor vége a kísérletnek, ugye? - kérdezte Pusztító.
- Hogy vége?! Haha, vicces figura vagy! a kísérlet még csak most kezdődik! Komoly képességeket raktam beléd, és szeretném tudni, mekkora hatalom van a kezedben immár, hogy megkaptál egy csomó tulajdonságot és képességet. Ha a kísérletnek vége lesz, szolgámként fogsz pusztítani a nevedhez híven.
- Azt már nem! Nekem senki ne parancsolgasson, és senki se használjon fel többet kísérleti patkánynak! Erős és pusztító vagyok! Köszönöm ezeket a fejlesztéseket, de már én elég erős vagyok, hogy egyedül is folytassam ezeket!
- Nem. Te csak egy kis BlackDemilimon vagy, és azt fogod tenni, amit én parancsolok.
- Ne vegyél rá mérget...!

Miután a fővezér bemutatkozása megvolt, ő és Isabella hatszemközt kívánkoztak beszélgetni Azure-al, mint a Data Savers egyik tagjával. Azt pontosan nem tudni, miről, de fontos lehetett. Én legalábbis a társasággal tartottam. Dracomon már az elején megunta a 'Vice-ban töltött időt, és odament az Adam nevű fiúhoz és Coronamon-hoz.
- Új szelídítő vagy? Szipi-szupi! - mondta vidáman és kezet rázott vele. - Remélem a partnered erős lesz! Tudod, én csak néhány hónapja vagyok a társammal, mégis milyen messzire eljutottam! Ha engem kérdeztek, fogjatok össze a harcokban. Daisuke és én - itt rám pillantott. - Mindig is megvoltunk.
Chirinmon odalépett hozzám a kifutóról és elöntötte a fény, majd visszafejlődött alap formájába, egy kis fehér emlős digimonná, ami a vállamon helyezkedett el.
- Hát te? - lepődtem meg. - Csak nem fáradtál el, heh kedves...? - ebben a formában viszont még nem találkoztam vele, tehát a nevét se tudtam.
- Kudamon. - mondta. - Egy picit, igen, elfáradtam. Ha nem bánod, így maradok, míg fel nem töltődök energiával.
Victoria közben visszahívta a 'Vice-ába UlforceVeedramon-t és szó nélkül odajött hozzám. Megnézte Kudamon-t és barátságosan megsimogatta, majd rám nézett.
- Kicsit elfáradt, ahogy látom. - szólt kedvesen. - Megengeded?
- Öhm, természetesen. - válaszoltam, mire átvette kezébe Kudamon-t, aki gyöngéden nyakára tekerődött.
Közben az idő telt és Judy-t átvitték a gyengélkedőbe. Elcsíptük az orvossal és digimonjaival való beszélgetést. Elvileg már túl van az életveszélyen, ám az agya voltaképpen nem reagál, azaz még mindig kómában van. Miután a Dem-ék bementek partnerükhöz, az orvos most Hayato-hoz és Azure-hoz ment.
- Uram - kezdte. - Sarnatrina kisasszony állapotán sikerült javítanunk, de... - itt elakadtak szavai, amire Dracomon is felfigyelt.

Mialatt Hayato-val Black Crusader-ről beszéltünk, a többiek vagy ismerkedtek, vagy pedig partnereikkel törődtek. Isabelle meglátta messziről partnerét, Dianamon-t és odakocogott hozzá. Mivel nem sűrűn szoktak együtt lenni, a viszontlátás örömteli volt. Az orvosok egy hosszú idő után befejezték Judy műtétjét. Az egyik Dem-el szót váltott a lány hogylétéről, majd a körünkbe jött. Szerinte Judy túl lehet az életveszélyen, ám a mondat közepén abbahagyta a beszédet.
- Köszönöm, tudok róla, mi az oka a kómának - bólintott egyet Hayato.
Az orvos meghajtotta fejét, végül ment a maga dolgára. Végül Happy - aki mindvégig a helikoptereket kísérte - Veemon-ként odajött hozzánk és átadta helyét Grademon-nak. Az hallotta, miről beszél a Lovag nevezetű Dorumon barátjával, Aranyrókával, a Renamon-al és elengedve fegyelmezettségét, odament hozzájuk és meghallgatta, miért is változott vissza Dorugoramon állapotából. Eközben érdekelt az is, mi a valódi oka Judy kómájának és ugyan szerényen, de feltettem a kérdést:
- Mi lehet az oka a kómájának? Tudom, még a műtét utáni percekben nem ébred fel, de ha már így beazonosították a gondot, akkor azt is meg tudják mondani, mitől van az?
Hayato rám pillantott, majd lehunyta egy másodperc erejéig a szemét.
- Létezik egy olyan digimon, ami különleges méreggel, vírussal rendelkezik. Én is csak szóbeszéd alapján ismerem ennek a lénynek a létét, ám a neve a Data Savers számára ismeretlen. A vírus kitépi a tudatot az "alany" testéből és annak köszönhetően a Digitális Világban ölt alakot. Egy digimont. Ezekből a digimonokból akar elpusztíthatatlan sereget csinálni, hogy leigázhassa a világot.
- Ezt akkor nem hagyhatjuk! Meg kell találni és ölni ezt a digimont! Ha összeszűrte a levet a DO-val, a szervezet óriási erőt tudhat a magáénak!
- Na igen, a DO is benne van a pakliban. De ennek a digimonnak a legyőzéséhez gyakorlásra van szüksége a szervezetnek. Csakis olyanokat küldhetünk ellene, akiknek a partnerei elérték a tökéletes formát. De te... - itt a legkomolyabb pillantását vette fel. - Belőled még hiányzik valami, amiért nem engedhetlek el harcolni!
Megdöbbentett, amit Okami Kingu kijelentett. Hiányozna valami, amiről nem tudok? Eddig a hibámmal kellett megküzdenem a DO-val, miközben nem tudtam róla? Az lehetetlen! Erre Coronamon és Grademon is felkapták a fejüket, ahogy Hayato Gabumon-ja is. Odaléptek hozzánk. Még egy pillanatig döbbentem eme dolgon, majd hirtelen felbátorodtam.
- Inkább bizonyítsd be kérlek, hogy igazad van-e! Ha igen, akkor nem megyek el harcolni, ha viszont nem, akkor mehetek.
- Érdekes elgondolásaid vannak, Azure - hümmögött és ránézett partnerére, Gabumon-ra. - Tudod, mi a dolgod.
- Értettem Haya-kun! - szalutált egyet Gabumon, majd ráment a leszállóra. - Kód: 0004, Zéró küzdőtér, aktiválás! Béta leszálló lekapcsolás! Kód: 0000!
Erre a leszállótér eltávolodott tőlünk, majd a földszintre süllyedt. Gabumon a megjelenő hatalmas dojo-szerűségre ugrott fel, ami szintén az alsó szint felé tartott. Az jó 10 méterrel volt lejjebb, mint ahol éppen voltunk. A Magasság ellenére Hayato félelem nélkül leszökkent Gabumon, a társa mellé és a dojo egyik térfelére álltak fel. Meglepett, mire vállalkozott. De Grademon már kapott is fel a karjába és ő szintúgy levetette magát Coronamon-al egyetemben és a tér másik felén álltunk.
- Nos, lássuk akkor mit is tud Louis Crawler lánya, Azure Crawler! - mondta Gabumon és már rohamozott is.

//vs. NJK//

Úgy megindult velem hirtelen az események láncolata, hogy nem is tudtam, merre kapjam a fejem. Úgy tűnik, hogy most, hogy össze voltunk zárva, és a többiek is túlvoltak a nagy csatákon, elindult egy kis társalgás. Nagyon örültem neki!
– Szia Adam! – nyújtottam a kezemet a srácnak, akinek a digimonja már a laborban is rám talált. – Ő pedig itt Xiaomon – tettem hozzá, a digimonomra mutatva. – Nem túl beszédes fajta – magyaráztam, mert mindenki más digimonja már eddig is rengeteget beszélt, mi pedig egy szót sem váltottunk Xiaomonnal. Kezdtem ezt kicsit kellemetlennek érezni. Igazság szerint eddig nem nagyon volt szükség szavakra közöttünk. Nem éreztem gondnak, hogy ha kettesben vagyunk, nem beszélgetünk. Most viszont látva a többiekét, kicsit zavart.
Időközben a doktornő végzett Xiaomon vizsgálatával. Szó nélkül visszavettem a kezembe. Tudtam, hogy ezt akarja. Xiaomont soha nem mondtam volna lustának. Egyszerűen valamiért erre volt szüksége. Ha kérdezték volna, akkor arra tippelek, hogy amiért ilyen sokat várt rám, rengeteget kell pihennie.
– Szia-szia – üdvözöltem kicsit megilletődötten az új érkezőt. – Remélem, hogy én is erős leszek – mosolyodtam el, és az egyik kezemből a másikba raktam a digimonom. Fészkelődött.
Nem volt erősségem a kérdezés, viszont sok érdekes téma felmerült körülöttem. Csak kapkodtam a fejem.
– Egyszer megmentettétek a Kezdet Faluját? – fordultam Lovagék irányába.
– Mióta vagytok együtt? – pördültem meg, mert eszembe jutott, hogy ez is érdekelne.
És egyébként is: – Mi volt ez az egész? – Csak néhány kérdés a több tucatnyiból, ami a fejemben zsongott. Xiaomon időközben a földre került, nem örült a sok helyezkedésnek. Nekiállt, hogy ő fedezze fel a legközelebbi érdekességeket, mint például a közelben kialakuló csatát, ami bevallom, engem is érdekelt. – Mi ez az egész? – kérdeztem csodálkozva.

Az új Srácot Adam-nek hívták, partnere Xiaomon. Olyan kussban volt, mint a sííír! Kérdezgetett is mindenről.
- Randy előtt volt az. - mondta Lovag Adam-nek. - és azóta vagyok Randy-vel, mióta megmentettem, és valaki ezt kihasználva ellopta az erőmet. - közben kiderült, hogy Judy-t megmentették, de agyilag nincsenek otthon. Meg valami Digimonról is meséltek, ami az emberi tudatot Digimonná változtatja, hogy hadsereget építsen így.
- Durva! - jegyeztem meg. Közben Azure és az új főnöke harcolni kezdett egy arénába valamiért.

Demék hallották az újabb híreket, miközben a testem felett őrködtek. Arról is tudomást szereztek, hogy van egy digimon úr, aki képes kómás emberi tudatokat elrabolni, és digimonként azt létrehozni, és állítólag tökéletes digimon győzheti le. Dem a fejét csóválta.
- Az nem igaz! Azt a dögöt egy rookie szintű is simán legyőzi. Csak sajnos ugye neki is tökéletes és gonosz csatlósai vannak.
- Ismered őt, Dem? - kérdezte Tirion.
- Igen, nagyon jól! Annak a mocskos féregnek az egyik csatlósa irtotta ki a családomat szinte évekkel ezelőtt. - mesélte Dem. - A csatlós is egy emberi tudat volt anno, és a mai napig él, mint digimon. Talán a teste már rég meg is halt, de nem ez a fontos. Elárulta vezérét és eltűnt. Nem tudom, hova, de nem csak a vezérén, hanem rajt is meg akarom torolni népem halálát. Ezúttal nem fogom hagyni, hogy újabb ártatlan embereket öljön meg digimonná változtatható lelkükért, és rávegye őket más nép elpusztítására. Judyt csak úgy kaphatjuk vissza normális emberként, ha a tudatát visszahozzuk a testéhez és egyesítjük őket. Ahhoz meg kell találnunk Judy digimon lelkét.
- Dem, nem hagyhatjuk itt Judy testét még akkor sem, hogy szerencsére él a test! - akadékoskodott Bumper. - Különben is a DS-ek utastásait kell követni, és főleg Azure lett az egyik parancsnok...
- A DS-ek nem parancsolnak nekünk, még ha szépen is kérnek, Azure meg főleg nem. Szerintem nem való parancsnoknak. Egyetlen vezetőnk, aki sose parancsolgat nekünk, az Judy. Biztos vagyok benne, hogy egy nap saját csapatunk egy nagy szervezetté áll össze, és bízom abban, hogy addigra Judy messze a legjobb kapitány lesz. De egyelőre nem elég felkészült rá, hogy nagyobb felelősséget vállaljon, hiába idősebb, okosabb és tapasztaltabb Azure-nál. Ha már nekünk sikerült Harlám rémuralmának véget vetni, egy nap Black Crusader és a többi rosszfiú bukásában is nagy szerepet fogunk játszani. Eddig még egy ember se jutott el, mint ő, és ez nagy szó. Ha nem akartok jönni, akkor maradjatok, nem erőltetlek benneteket.
Dem ránézett az rezzenéstelen arcomra, aztán elindult az ajtó elé. A kis WOrmmon felágaskodott, és leugrott az ölemből.
- Igazad van, Dem! A mi felelősségünk a mi igaz vezetőnket megtalálni és lerendezni azt a férget, aki ezt tette Judyval. Veled tartok!
- Úgyszintén! - lépett előre Tirion. - Amíg Judyt meg nem találjuk, addig te leszel a főnök, Dem bátyja!
A három digimon elindultak, de előbb Dem levette az éjjeli asztalról a 'Vice-omat, amit magánál tartott biztonságban. Kijárat felé menetelve már járt a gondolatai.
~ Eljött a nap, amikor bosszút állhatok azon a szörnyetegen. De előbb ki fogom belőle szedni, hogy hol van az, aki lemészárolta a népemet olyan kegyetlenül. Eljön a nap, amikor megtalállak, és megöllek. Szép lassú halállal, csakhogy tudjad, miként haltak meg a kezed által. Meg foglak még találni, néhai Dr. Tronus, ma digimon életedben Megasmon.

Mintha ősidők óta Gatomon lennék, úgy sétálgattam az erdőben, amíg be nem értem egy kis faluba. A faluban Dorumonok éldegéltek békésen. amikor közéjük értem, kedvesen fogadtak. Mivel fáradt voltam és éhes, betereltek egy bár-szerűségbe, aminek a vezetője egy nagyon fiatal egyed volt, ráadásul nőneműnek is számított.
- Szia! - köszöntött. - A nevem átmenetileg Lightee, és üdvözöllek a Kantin A Fáradt Lovaghoz kantinomban!
- Miért átmeneti? - kérdeztem.
- Azért, mert mind Dorumonok vagyunk itt, és szokás minden ilyen fajtiszta faluban külön nevet adni egymásnak, amíg a faluban van.
- Óh, értem! De sajnos nincs mivel fizetnem...
- Nem baj, vendégem vagy, drágám! Na de mesélj, te is áldozattá váltál annak, akinek szokása emberi tudatokat digimonokká változtatni?
Hirtelen megrökönyödtem, és ránéztem Lightee-ra.
- Honnan tudod, hogy nem is az vagyok igazából?
- Mi Dorumonok képesek vagyunk megérezni, hogy ki igazi ember és ki digimon. Az az alak szörnyű. Ő teremtette meg egy agysérült emberi tudós lelkéből azt a gyilkológép szörnyeteget, aki már több falut, köztük azokat a kedves, szegény Demilimonok és Demolishormonok népét is, és csak Demolatron maradt életben. Őkvoltak az utolsók, akiket lemészárolt, mielőtt meg akarta ölni mesterét, majd később elvonult, hogy többet nem látta senki se. De az a hír járja, hogy némelyek látták őt a sötét Kontinens legsötétebb részein, ám bizonyíték nem maradt sok, mivel a szemtanúk állítólag meg is haltak.
Ökölbe szorítottam a karmos mancsaimat, és arra gondoltam, hogy ezek szerint az a gyilkos digimon és a néhai mestere tehetnek arról, hogy Dem jelenleg a fajtája utolsó darabja. És ez a mester pedig ugyanezt tett velem, mint azzal a tudóssal, aki azzá vált, ami...
- Nem tudom, mit tegyek. Azért én se ülhetek itt ölbe tett kézzel... akarom mondani, mancsokkal, amíg rám nem találnak, hogy elhurcoljanak. És nem akarom, hogy miattam titeket lemészároljanak.
- Emiatt ne félj, drágám! Nekünk nem eshet bántódásunk, főleg, amíg a bátyám, az öreg Alphamon vigyáz ránk és a falura. Éppen a környéken jár valahol.
- De akkor sem maradhatok itt, és nem akarok gondot okozni...
Ekkor kintről kétségbeesett kiáltásokat hallottunk. Késő, mire ez a téma szóba jött, biztos már a gonosz vezér csatlósai már értem jöttek. Kinéztünk, és láttunk két nagy termetű, gonosz NeoDevimon, akik fenyegetőztek és készültek arra, hogy lerombolják a falut.
- Na jól van puhány szőrös sárkányférgek! - dörmögte az egyik NeoDevimon. - Tudjuk, hogy van itt egy Gatomon! Adjátok át nekünk, és akkor talán megkímélünk benneteket!
A Dorumonok nem álltak kötélnek. Mindegyik egyszerre felém néztek, aztán védelmi alakzatot váltottak ki.
- Soha! A vezéretek elég embert fertőzött és ölt meg! Ezt a lányt meg nem viszitek sehová!
- Ahogy akarjátok. - mondta a másik NeoDevimon, és kifente a karmait. - Készüljetek a biztos halálra!
A Dorumonok legtöbbje Reptiledramon, Dorugamon és Grademon alakot vettek fel, és összeütköztek velük. Kemény harc vette kezdetét, azonban a két NeoDevimon erősebb volt náluk. Ketten egyszerre pár csapással az egész falut simán elpusztítanák, ha úgy tartja kedvük. Szerencsére ez nem történt meg, és ezek éppen már az első áldozataikkal végezni akartak volna, amikor egy hatalmas lovagszerű öreg digimon nem állt volna az útjukba.
- Forduljatok vissza, és hagyjátok békén a népemet és a vendégünket, különben a Fény erejét sújtom le rátok, elátkozott sötét lelkek!
- Tűnés innen, tata! - ripakodtak a NeoDevimonok. - Te már olyan öreg vagy, hogy a fél fogunkra se lennél te elég!
Néhány fényvillanás, és a két NeoDevimon sikoltozva menekültek DemiDevimonokként.
- Ő az én tesóm! - mondta büszkén Lightee. - Bár olyan nagy és erős lehetnék én is, mint ő!

/Közép Shibuya - Shibuyai folyó/

Nos, kezdtünk - legalábbis a csapatom - az erejét visszanyerni a korábbi csata ideje alatt. Közben Kudamon árnyékként suhant be Dem-ékhez a gyengélkedő szobába és kihallgatta a beszélgetésüket. Judy főpartnere úgy gondolta, az a digimon, ami emberi lelkeket rabol el, könnyedén legyőzhető. Kudamon rosszallóan csóválta meg a fejét és csak ennyit mondott maga elé:
- Ha igazán így gondolod, hogy jobban járt el, nem feküdne itt eszméletlenül, Dem bátyám. Ugyan fiatalabb, ő benne is fényt látok, ahogy az itteni emberekben. Nem véletlenül érdemelte ki azt a jutalmat, hogy Apollomon és Alphamon testében harcolhasson partnereivel. Különben is, ha csak "szövetségesek" vagyunk, mint ahogy már Judy elmondta, nem parancsolgathatunk nektek... És nem is áll szándékunkban...
Dracomon továbbra is a Xiaomon-t figyelte, miközben észrevettük, hogy Azure megküzdött a főnökkel és voltaképpen kikapott tőle. Az eredmény kételyes volt, mert a harc alatt Alphamon és Omnimon kezet fogtak, s úgy lett vége annak. Végignéztük az egészet Victoria-val.
- UlforceVeedramon, valóban ilyen erős a királyi lovagok két vezére? - kérdezte a lány.
- Igen. - felelte. - Alphamon a Digi Világ haldoklásánál szembe mert szállni Yggdrasil-al. Nem tartotta jónak, amit csinál.
- És mit tett Yggdrasil? - most én kérdeztem. - Egyáltalán mi ő?
- Ő a világunk istennője, aki minden digimon felett uralkodik. Hogy mit tett? Védte a saját magját tőle és Omnimon-tól. Ugyan Alphamon majdnem belehalt sérüléseibe, de amint Omnimon elpusztította Yggdrasil-t, a világunk újjászületett.
Érdekesnek tűnt, amit UlforceVeedramon a 'Vice-ból elmesélt. Kudamon a végén visszatért hozzám és elmondta, mit terveznek Dem-ék. Dracomon meghallotta ezeket és odatotyogott hozzánk.
- Azt már nem! Lebecsüli az ellenfelet, ráadásul másokat is! - mondta felháborodottan.
- Jó az igaz, de Azure nem éppen az a vezető típus, vagy tévedek? Noha Grademon és Coronamon őt választották Alphamon és Apollomon "szíveként". - kételkedett Kudamon.
- Nem számít, hogy ki a vezér vagy ha utasítanak valamire! A célunk ugyanaz: megvédeni a két világot a DO-tól! Judy ide vagy oda, nem csak ő az egyetlen szelídítő a világon, akit meg kell védeni! Daisuke, Victoria, Azure, Adam, Randy - bár ő egy tábornok - de még Lilly, Steve, Shadow és Kevin is! Ők se tartanak ki egyedül! Nektek is szükségetek van segítségre. Ezért vagyunk a partnereitek!
Ezen nem kicsit lepődtem meg, de nagyon melegített belülről a tudat, hogy Dracomon mindenkit meg akar védeni. Victoria meghatódva ölelte meg a kis sárkányt. Elmosolyodtam ezen a jeleneten.

Dorimon kissé elfáradt a harc miatt és a fejemen elszundított. Én is egy kicsit, de rengeteg tennivaló várt még ránk. Akik a 'Vice-ban maradtak, kezdték visszanyerni minden energiájukat. Gabumon látszólag nem is merült ki a csata alatt, csupán némi karcolással úszta meg az egészet. Közben láttuk, hogy Dem, Bumper és Tirion már készülődtek is.
- Mostantól minden meg fog változni, ugye? - tettem fel a kérdést.
- Igen. - felelte csendesen Hayato. - De ne feledd: a vezetővé váláshoz göröngyös út vezet!
- Értettem, de én erre kicsit se vagyok méltó. Nem irányíthatok senkit se, mert ez...
- Ha nem hallgatnak rád mások, a társaid mindig fognak. Nem kell ehhez jó vezetőnek lenned. Digimonjaidhoz erős kötelékek fűznek össze és ez vigyen előrébb, nem pedig az, hogy másokat utasítasz. Mellesleg - itt a fent lévő csapatra nézett. - Úgy fest, már családnak néztek ki. A jó vezető dolga a családját és minden olyat megvédeni, ami fontos a számára. Fujishima-samanál még nem ismertem jobb vezetőt. De Black Crusader legyőzte és én nem tehettem semmit se. - itt arca feszült lett, kezét ökölbe szorította. - Én gyenge vagyok.
Gabumon felkapta erre a fejét és kezét rátette Hayato-éra. Csodálkoztam eme kijelentésen: könnyedén dacolt ő és partnere négy digimonnal is elbánt, nem is annyira nehezen!
- Miért lennél? - kérdeztem. - Az előbb mondtad, hogy a szelídítőhöz és partnereihez erős kötelékek fűzik össze, ami erőt ad. Ez vezet a fellobbanó töltéshez, nem igaz? Mi magunk tapasztaltuk, hogy mennyire erősek vagytok!
- Ezt nem értheted - mondta csendesen. - Amikor ez a harc lezajlott Black Crusader és Fujishima-sama között, nem tudtam segíteni. Nem tudtam átjutni egy ellenfelen, ami utunkat állta.
- Ki volt az az ellenfél, aki fel tudott tartóztatni? - kérdezte ébredezve Dorimon.
- Grimmon. - felelte Hayato helyett Gabumon.
- Ő lenne az, aki a hatalmas Omnimon-t is kicselezte volna?! - lepődött meg a 'Vice-ban Coronamon. - Átkozott féreg, kerüljön csak a kezeim közé!
- Ismered talán? - lepődtem meg.
- Őt minden digimon ismeri kivétel nélkül, Aniki! A kisebbek félik a nevét, mert ő maga a sátán hírnöke! Nevezhetjük halálkaszának is, mert amerre elhalad, a digimonok rettegnek! Alávaló és visszaél az erejével! Van olyan rossz, mint az az egyén, aki emberek lelkét változtatja át digimonokká! Yggdrasil-t akarja eltörölni a föld színéről!
- Akkor ezek szerint két új ellenféllel állunk szemben? Nagyszerű. - sóhajtottam.
- Azure, ti nem bírhattok ezzel a démonnal. - szakított félbe Gabumon. - Őt még senki se tudta legyőzni a DS-ből. A DO egyik tökéletes fegyvere az emberiség és a digimonok ellen. Black Crusader egyik fegyvere.
- Nem számít. És ha Grimmon legyőzhető egy ütéssel? Nem tudom, hogy képesek leszünk-e rá, de megpróbálom legyőzni ezt a szörnyeteget! - mondtam határozottan.
Ekkor váratlanul valami betört a bázisra és előttünk előszökkent egy Monitamon. Udvariasan köszönt, majd a fején megjelent egy adás. A homokból az említett Grimmon bukkant elő és a DS Csörgőkígyó osztagának bázisát ostromolta meg. Többet nem láthattunk a harcból, mert a kameraállás arra a szemét Saiba-ra szegeződött.
- Helló! Igen, tudok rólad is, Azure Crawler és az új vezetőről! Harlám helyettese lettem, amint látjátok és a kezembe kaptam Grimmon-t, ezt a gyönyörű digimont! Még Arkadimon-nál is erősebb lehet! Egyszerűen lenyűgöző: míg ti nézitek a felvételt, az egész osztagot a homok alá fogom Grimmon-al süllyeszteni! - amint befejeződött az adás, Monitamon eltűnt előlünk.
Egy újabb törés hangját hallottuk és a riasztó bekapcsolt. Az álcázó ezek szerint csődöt mondott. Az ismeretlen betörte a fenti ablakot és egyenesen felénk zuhant és végül előttünk állt. Arkadimon volt az, mega formájában!
- Csapda az egész! - kiáltott Dorimon. - A főnök elrablását szervezték meg!
- Úgy ám! - hörgött sátánian Arkadimon és már fel is kapta Gabumon-t, s a falnak vágta. - Most te jössz, Fujishima!
A pillanatok óráknak tűntek. Még volt elég időm a 'Vice-omból előhívni az összes digimonomat. Ők fel sem fogták, mit tettem. Hayato-t ellöktem az útból, így engem kapott el az Arkadimon.
- Azure! - kiáltották a partnereim egyszerre.
Happy és RizeGreymon már jöttek is segíteni, de Arkadimon elsöpörte őket a Dot Matrix-al. RizeGreymon mellkasán felszakadt a páncélzat, Happy szarvainak csücske pedig letörtek. Coronamon és Dorimon már tehetetlenségükben egyedül támadtak neki a mega digimonnak. Arkadimon csak vigyorgott, amikor elpofozta őket:
- Ő is megfelel fogolynak! De ne féljetek, később még visszatérek Okami-ért!
A fáradtság és a szorítás elhomályosította a látásomat. Utoljára csak annyit láttam, hogy Arkadimon-al együtt eltűnünk a bázisról és dél felé visz.

Dorimon pánikolva sírt-rítt, RizeGreymon haragosan a földre csapott. Happy próbált utánunk eredni, de túl gyenge volt Arkadimon korábbi támadása miatt. Hayato Gabumon-t vette fel, miközben próbált nyugodtnak látszani.
- És most mi lesz? - kérdezte esedezve Dorimon. - A társunk nélkül tehetetlenek vagyunk! Mi csak a digilelkével tudnánk fejlődni.
- De akkor is muszáj segítenünk rajta! - mondta Happy. - Ő is ezt tenné a helyünkben! Hayato-sama, mit kéne tennünk?
- Ilyen helyzetben nem tarthatlak fel titeket, akármennyire is erős Arkadimon és Grimmon. - szólt komolyan. - De én nem tehetem ki innen a lábamat, míg Fujishima-sama jobban nem lesz, vigyáznom kell rá, mivel ő segíthet a továbbiakban. Egy valamit azért tehetünk értetek. - azzal kezébe fogta a DigiVice-át és a digilelkét beletöltvén átadta az energiát partnereimnek.
Dorimon továbbfejlődött Grademon-ná, míg Happy és RizeGreymon visszatértek alap formájukba. Coronamon-t körbevette az erő, s Firamon lett.
- Mit tettél velünk? - kérdezte az oroszlán digimon. - Az erőtök szétárad a testemben.
- Ezzel tudunk támogatni - mondta Gabumon. - Sajnáljuk, többet nem segíthetünk. Ti mindnyájan továbbfejlődhettek tökéletes formátokig, de csak egyszer! Használjátok ki az alkalmat, s addig mentsétek meg a szelídítőtöket!
- Köszönjük. Nos, akkor indulás. - fejezte be végül Firamon, majd a mellső mancsába fogta a 'Vice-omat és begyűjtötte a többieket és felszállt. Egy közelgő digivihar felragadta és a saját világukig meg sem állt.

//Földöntúli Égbolt - A bukottak városa//

A hatalmas kavarodásban megint úgy éreztem, hogy az értetlenkedés kicsi szigete vagyok, ráadásul Xiaomontól megfosztva: kedvenc és egyetlen digimonomat ugyanis sokkal jobban érdekelte bármi más, mint az ölem, miután a korábbi nagy rohanásban, a repülőn és még itt is végig a kezemben tartottam. Most viszont határozottan rossz ötletnek tűnt, hogy kiengedtem a karjaim közül, hiszen ahogy az épület fala átszakadt, hirtelen nagy veszélybe kerültem én is, és főként az én kicsi Xiaomonom is. Féltettem volna a többieket velünk együtt, de ahogy eddig láttam, őket nem igazán kellett félteni. Hatalmas szörnyeik majd biztos megvédik őket. Nekem most egyetlen cél lebegett a szemeim előtt: elérni a digimonom. Pedig nem csatangolt messze, alig lettünk volna egymástól néhány lépésre, de törmelékek zuhantak közénk, az egyik tréner előhívta digitális szörnyecskéit, és a hatalmas szörny, ami a robbanást okozta, szintúgy a falakon belül járt már.
A lábaim remegtek, ahogy próbáltam a kavarodásban előbbre jutni, és igazán a gyomrom is liftezett, miközben a tekintetemmel Xiaomont kerestem.

Hatalmas csata dúlt mellettünk, pedig épphogy csak elkezdődött a küzdelem a betolakodó és a mi csapatunk között. Fel sem merült bennem, hogy állhatunk rosszul is. Hiszen ha nem is vagyunk erőfölényben – bár már ebben is kételkedtem –, akkor is jóval többen vagyunk, mint ez az egy szál szörnyeteg. Így legalább ezzel próbáltam nyugtatni magam. Vesztemre mégis egy pillanatra oldalra néztem…
A lábam ledermedt, a szemem kigúvadt. Nem akartam elhinni, amit látok! Nem harc volt az, ami néhány másodpercben kibontakozott előttem, sokkal inkább játék az egyik oldalról, és kétségbeesett küzdelem a másikról. Én pedig ott álltam közvetlenül mellettük, ugyan olyan célpontként, mint azok a digimonok, amiknek hirtelen az életéért kezdtem aggódni, ahogy összetört mellkassal, vagy letört szarvakkal, elgyötörten feküdtek, és hirtelen szembesültem vele, hogy akkor én, gyenge emberi lény mennyire egy semmi vagyok ehhez a robosztus bestiához képest. Ami mintha egy kicsit felém fordult volna. A szívem a torkomban dobogott. Képtelen voltam mozdítani a lábam, és tovább futni. Egyáltalán: hirtelen azt sem tudtam, még mindig élek, vagy már meg is haltam talán, csak nem vettem észre.
És nem ennek a gondolatnak az abszurdsága volt az, ami felébresztett merengésemből, hanem Xiaomon vékony hangja, amint azt kiáltja: Savbuborékok! Majd pedig néhány jól ismert hablövedék a digimon oldalának csapódik. Nyilvánvalóan semmi értelme nem lett volna. Hogy sérülés? Nem, az teljesen biztos, hogy nem okozhatott. Viszont én felébredtem a dermedtségből!
Tovább mozdultam, mielőtt valami még pont elért volna – és szinte biztos vagyok benne, hogy ha más nem, akkor apró faltörmelék, de volt valami, ami az előbbi helyemre csapódott. Én pedig előrevetettem magamat, és a földön csúszva zártam a kezembe az én kis harcias Xiaomonomat.
– Hála égnek, hogy jól vagy!

//Digivilág Nyugati Erdővidék ---> Aranyerdőség//

Judy Digimonjai valamit kiterveltek, és leléptek. És nem sokkal később valami Arkadimonnak nevezett rondaság jelent meg az új fönőkért!
- VÁÁÁÁ, mi a francia?? - ugortam fel, mikor beomlott a fal. A dög meg simán elpáholta Azure Digimonjait, majd magát Azure-t rabolta el! - Na basszus!O.O - dülledt ki a két szemem. Jó hogy oda voltak rögzítve. Azure Digimonjai megntek megmenteni a szelidítőjüket, és meg bambultam, hogy most mi van. Lovagot meg mintha megszállta valami.
- Randy, Aranyróka, gyertek! - és beugrott a viharba.
- Hé, várjál meg! - ezzel én és Aranyróka is berepültünk a viharba(pontosabban ugrottunkXD).

//Digivilág Nyugati Erdővidék ---> Aranyerdőség//

Amint áttértünk az emberek világába, Tirion és Bumper visszavették rookie szintjeiket. Dem utánuk érkezett, és már egyből a bázis bejárata elé guggolt megdöbbent, ámuló DS-es kapuőrök meglepődésére. Kérte rajtuk keresztül az orvosokat, hogy hozzák ki ide a testemet, hogy visszahelyezze bele a tudatomat.
A DS-ek eleget tettek a kérésnek, és már hozták is hordágyon a jelenleg még élettelen testem. Dem leguggolt és mélyen a testem fölé hajolt, hogy egy fénycsík keretében visszavezesse eredeti helyér a lelkemet. Mire sikerült a művelet, Dem mega szintű magassága többszörösére zsugorodott Demilimonná.
A három digitársam már együtt várta lélegzet visszafojtva. Még félő volt, hogy már túl későn értünk ide. Mikor már reménytelenedni kezdett a doki is, egyszer csak felpattant a szemhéjam, majd szép lassan kezdtem felülni. Még mindig fájt a Harlám elleni küzdelemben szerzett sérüléseim, de éreztem, hogy már mindent megtettek ezek érdekében az orvosok a műtétkor.
- Dem... Bumper... Tirion... - szólaltam meg. - Visszatértem...
- Judy! - bőgte Bumper olyan hatással, hogy Tirion megjegyezte magában, hogy még őt nevezi a bogár digimon gyerekesnek.
A táraim felugrotak hozzám, és átöleltek, de csak óvatosan. Mivel az egyik karom b volt gipszelve, csak az egyikkel tudtam viszonyozni az ölelést, akkor is azt Demnek, mert végül is ő érdemelte ki a legnagyobb megtiszteltetést, Tirion meg a hátamat ölelte, Bumper pedig a nyakamra tekeredett, mint egy kinyúlt macska, vagy egy rókaprémsál.
- Bocsáss meg, Judy mindazért, ami miattam történt! - tört ki Demből.
- Semmi baj, Dem... ezt már tisztáztuk. A lényeg, hogy mind jól vagyunk. De a legnagyobb felelős én vagyok... Megasmon, vagyis Megatronusmon kiszabadult miattam.
Megatronusmon neve hallatán a legtöbb DS-es egyből megrémült. néhányan még a szívéhez is kapott, mert félt, hogy itt és most fognak szívrohamot kapni.
- Megasmon, vagyis Megatronusmon?! csak nem Dr Tronus?! Jajj ne, nehogy azt mondjátok, hogy ő is egykoron, mint ti Azure-al...! Neeee! Ez nem jó!
- Miért? Ismeritek? - kérdezte Bumper.
- Az egyik leggonoszabb DO-s vezető volt a többi főnök között. - felelte egy nyugodt, szemüveges tudósnő. - Emberi nevén Megs Tronus volt. Már akkor nagy ember volt a szervezet számára, s már akkor fejlesztette ki az ők mai technológiáikat, mikor mi még csak elkezdtünk fejlődni. Állítólag mestere volt Harlámnak is. Aztán egy nap egy súlyos autóbalesetet szenvedett, és belehalt... legalábbis csak az emberi létezése. Mennyire erős mint digimon?
- Simán pofán verheti Lucemont is. - felelte Dem. - Tulajdonképpen ő volt az, aki lemészárolta néhány éve a népemet.Lehet, hogy nem hajthat mindig a bosszúm, de tartozom neki, na és Ítéletnek is, mert ő tette azt vele, amit Judyval és Azure-al. Ha nem is ma, vagy holnap, vagy egy hét múlva, vagy egy év múlva, de valamikor együtt szembe kell vele is néznünk. Azután, hogy kiszabadult, csakis azon törheti most a fejét, mivel hozzon mindenkire sötétséget. Igen, ebbe beletartozik a DO is. Kíváncsi vagyok, vajon értesültek-e már róla a kémeik... legalábbis kíváncsi vagyok, vajon mit fog Black Knight és Harlám szólni, ha a közös ellenségünk az ők egyik példaképe. Harlámot legalábbis letaglózza, ha már kiderült, hogy állítólag a tanítványa volt.
- Szerintem egy darabig biztos nem tudja meg, hiszen súlyosabb károsodást szenvedett Judy ellen, Demmy bátyja! - tette hozzá Tirion.
- Lehet, de pár hét vagy hónap múlva biztos felépül - sajnos... vagy a legjobb esetben csak magához tér. - jegyeztem meg.

Nem tellett túlságosan sok időbe és visszatértünk a bázisra. Fáradtak voltunk, úgyhogy azon nyomban felbontottuk a Mega formát. Az érkezéskor Koromon vissza tudott fejlődni Agumon-ná és amint előjött, jobban érezte magát. A bázis kapuőrei megdöbbenten nézték Dem-et ebben a formájában, hisz' akkora volt, mint egy hegy. Rajtuk keresztül szóltak az orvosoknak, akik hozták is Judy élettelen testét. Dem rögtön felé hajolt, hogy a lány lelkét visszaültesse eredeti helyére. Nem csak a társai, de mi is ugyanúgy feszültek voltunk. Már-már csalódnunk kellett, de hál' Yggdrasil-nak és az ősi digimonoknak, Judy magához tért. Elmosolyodva figyeltük a körülötte zajló családias jelenetet. Már el is felejtettem, hogy jómagam is megsérültem. El is takartam, de úgy tűnt Coronamon-t nem lehetett becsapni. Már rögtön kiszúrta bal szeme sarkából, ám valamilyen oknál fogva nem tette szóvá.
Amint Judy ajkai elhagyták Megatronusmon nevét, a DS-esek majdnem szívrohamot kaptak. Úgy tűnt, a híre megelőzte az egykori Dr. Tronus-t. Hayato felbontván MetalGarurumon-al a Mega formát, megpróbálta megnyugtatni hű katonáit.
- Barátaim, egyenlőre nem fenyeget az a vész, hogy rögtön nekünk támadjon. Hála ezeknek a jómadaraknak - itt a kis társaságunk felé mutatott. - egy időre megakadályozták az előrenyomulását. Viszont jobb, ha felkészítjük magunkat a veszélyre. Ti pedig annyit maradhattok, amennyit szeretnétek. Minden bizonnyal megviselt a fáradozás a rend fenntartásának érdekében.
Coronamon felsóhajtott ezen szavak hallatán, de Agumon is a verítéket törölte le a homlokáról. Harlám hallatán pedig idegesek lettünk. Nagy valószínűséggel nem utoljára találkoztunk sem vele, sem Megatronusmon-al. Amint szétszéledt a DS felhozatala, az apámmal is beszélhettem. Agumon-ja régi barátságokat ápolva beszélt Coronamon-al. Öleléssel köszöntöttük egymást, hiszen már jó rég találkoztunk.
- Jöttem volna előbb is, de feltartóztatott a Sötétség zónájában tett látogatásom. - mondta.
- Mi?! - döbbentem meg. - Jártál a Sötétség zónájában?!
- Igen. Kénytelen-kelletlen helyzetben. Már akkor kutattam ott, mikor még nem voltál a DS-ben és nem kaptad meg a DigiVice-t. Gyanakodunk, hogy a Dark Organizition hatásköre a fekete villámok megsokszorozódása miatt terjedt ki az egész világra.
- Mi az a fekete villám? - vontam kérdőre szemöldökömet.
- A negatív energiák legrosszabb típusa. Eddig csak a Sötét kontinens legmélyebb helyein fordultak elő, de most már ott is, ahol nem számít rá se ember, se digimon. A rossz gondolatokat nagy mértékben befolyásolja. Ettől fogva az erőszak, a gyilkolás és a másokba való gázolás a fekete villám energiájából ered. Egyenlőre nem sikerült kiderítenünk, hogyan csökkenthetnénk a villámokban lévő negatív töltések számát. Úgy tűnik szorosan összeköti azokat a "gazdatesttel".
- Gazdatest? - most már tényleg nem értettem semmit. Apa vészjóslóan odahajolt a fülemhez, nehogy meghallják a többiek.
- A világ végét jelentő haragos agyar. Ragnarok közeledik. - azzal a tudattal intett Agumon-jának és elmentek. Döbbenten álltam ott és a földre meredtem.
- Ragnarok. - ismételtem magamnak.

Ezalatt a Digitális világ Sötét kontinensén Grademon és Happy megpróbáltak beszélni Coryn herceggel, aki vadul igyekezett ellenállni.
- Hol van Protos Prime?! - ripakodott és nekiment Happy-nek. - Mellette kéne lennem, mint az Ouryuuken kard!
Grademon már tudta, kiről is beszél: az öreg Alphamon. Feszülten fogta kardjait, majd eltette őket és öklével lecsapta Happy-ről a sárkány digimont.
- Az öreg Alphamon életét vesztette, mikor megvédte Omnimon-t a sötét Dem-től. - mondta ridegen és felsegítette Happy-t. - Ő már biztos helyen van.
- Nem hiszem el!
- Pedig hidd el te ostoba kígyó, hogy nincs itt! - üvöltötte torkaszakadtából Happy. - Miért bántottuk volna, ha az életét áldozta egy bajtársunkért?!
Coryn letaglózva nézte őket, s támadt volna, ha egy fekete villám le nem sújt. Tudott a negatív energiák megtestesüléséről és ez okozhatta a tombolását. Szánó pillantást vetett Happy-re és Grademon-ra. A következő villám épp az előbbi kettőre sújtott volna le, ha a Hisyarumon nem védi be őket a karmai közt lévő gömbbel. Valami irányíthatta a kisüléseket, mert lehetetlennek tűnt, hogy kétszer ugyanúgy "támadna".

És sejtésük beigazolódott: az események lefolyása alatt a DO egy rejtett bunkerében ott volt Harlám és Astamon. A Tél bázison szerzett súlyos sérüléseket kiheverték, köszönhető annak, hogy mindössze öt napig regenerációs kamrában feküdtek. A vezetőhelyettes elég eszes volt ahhoz, hogy kifejlesszen egy találmányt, mellyel irányíthatja a fekete villámokat. Ezt a gépet pedig épp Grademon-ékon akarta kipróbálni. De sejteni nem sejtette, hogy a fekete villámok irányításával felkeltheti azt a gonoszt, mely még Megatronusmon-nál is veszélyesebb és elhozza a Ragnarok-ot! A DO tudósai se sejtették. Egy titokzatos gonosz megtestesítője készül a felszínre törni!

Nem sok idő múlva visszaértünk a műtőbe, ahol mindenki ámult Demaizé méretein. Lovag és Aranyróka Rookie formába fejlődtek vissza. Miután hozták a doktorok Judy testét, annak lelke meg visszaszállt a testébe. Feszülten néztük, hogy történik-e valami. Mikor már oda volt minden remény, a lány magához tért. Ugráltam örömömbe, de rövid idő alatt abbahagytam. Eléggé el voltak fehéredve Megakreténmon nevét hallva. Közben Azure az apjával beszélgetett. Ekkor sípolt a Loader-em. Odanéztem, láttam, hogy John hív. Elmondta, hogy sikerült megmenteni az apámat, ráadásnak most valahol ebben a bázisban van!
- Mi a francot bámulsz?! - az örömömből az ugrasztott ki, hogy Kuwa belekötött egy őt nézegető Ogremon-ba. Ilyen -.- fejet vágtam.

Túl sok megválaszolatlan kérdésem volt. Mi az a Ragnarok azon kívül, hogy a világ végét beigazoló mendemonda? Mi köze van hozzám, hogy így az orromra kötik a fekete villámok titkát? Egy percig se maradhattunk tovább a bázison, akármennyire is voltunk fáradtak.
- Mennünk kell. - mondtam Coronamon-nak és Agumon-nak, akik biccentettek egyet-egyet.
- A világ végére is követünk. - adta tudomásomra a legfőbb társam.
- Igen. - bólintott Agumon is és közömbösen eltekintett egy másik irányba. - Habár éhes vagyok...
Erre inkább nem válaszoltam. A társaimnak csupán azt mondtam, hogy tova kell haladnom, hisz' az élet így is megy tovább. A Digilelket használva Coronamon Firamon-ná fejlődött. A hátára pattanva elindultunk annak reményében, hogy élve megtaláljuk Happy-t és Grademon-t, s persze a kérdéseket is, melyekre válaszok vártak. Váratlanul a 'Vice képernyője sötét lett és egy torz hang szólalt meg benne:
- Kérdéseid vannak. Én célt adhatok neked, amely megadja rá a megfelelő válaszokat. Gyere és várlak: én megadhatom neked az indokokat! - mondata végén a Device-ból egy sugár irányult ki egyenesen elénk. Még meggondolni se tudtuk, mit tegyünk, mert rögtön "átestünk" a kapun.

//Digitális mag - Végtelen utak//

Kicsit ki kellett pihennem magam. Volt egy DS-es tagnak egy Angemonja. Az digitársa gyógyító képességgel rendelkezett, amivel képes volt embereket gyógyítani. Önként begyógyította a sebeimet, viszont az eltört karommal nem tudott mit csinálni. Tehát néhány hétig begipszelt karral mászkálhatok. Addig meg hetente egy alkalommal meg kell látogatnom az orvost ellenőrzésre.
Mivel fél karral nem igen éreztem magam hasznosnak, szóltam a digitársaimnak, hogy induljunk haza. Sofia biztos már vár ránk otthon aggódó arcvonásokkal.
- Figyeljetek, én inkább megyek haza. - szóltam Randynek és Lillynek. - Ha kell segítség, majd értesítsetek, és jövök.
- Judy, neked inkább pihenned kellene! - szólt rám Dem.
- Igazad van. Végül is most nyugi van egyelőre.
Persze nem sejtettem semmit abból, hogy még rosszabb is fog a nyakunkra zúdulni. Legalábbis nem hiszem, hogy valamelyikünk hallott volna valami foszlányt is Azure és az apja beszélgetéséből. Vagy csak én voltam olyan buta, hogy nem figyeltem oda.
Elköszöntem Lillyéktől és a DS-es tagoktól, majd visszahívtam Bumpert és Tiriont a 'Vice-ba pihenni, és Demmel elindultunk haza

/Észak Shibuya - Kertvárosi utcák/

Harlám szála:
Harlám már jobban volt, de még pihennie kellett és tartózkodnia minden nagy fizikai munkát (harc, és ilyesmi). Figyelte a kollégáinak munkálatait, amint egy gépezettel akarják irányítani a sötét villámokat.
Ekkor állított be Megumi BlackAgumonnal az oldalán.
- Mit akarsz? - kérdezte Harlám.
- Black Knight utasítására kellett néhány nappal ezelőtt a digivilágba mennünk megfigyelni az eseményeket. Neki már beszámoltunk az eseményekről, és gondoltam, magát is értesítem.
- Mi is történt tulajdonképpen? Crawler és Sarnatrina digimonná válásáról lenne szó? Arról tudok jó régóta.
- Nem, nem arról van szó, a két lánynak sikerült visszavennie emberi alakját... másról van szó. Egy hírhedt gonosz digimon szabadult ki fogságából, és azt követően fura dolgok történnek most, aminek köze van a fekete villámokhoz.
- Én a hírhedt digimonra lennék kíváncsi.
- Megatronusmon a neve.
Harlám elgondolkozott. Megatronusmon. Honnan ilyen ismerős a "Megatronus" elnevezés?
- Érdekes neve van. Mit tudtok róla?
- Nagy, gonosz és erős, meg nagyon okos fickó. - felelte Agumon. - És az a poén az egészben, hogy egykoron ő is ember volt, amíg történt vele valami baleset, aztán a tudata átkerült Ítélet által... kábé ennyit tudunk róla.
- Miért van De Ja Vu érzésem.
- Azért - ekkor lépett elő hirtelen a semmiből Black Crusader. - , mert egy régi ismerősöd.
Harlám nézett, mint Rozi a moziban. Megumi és BlackAgumon semmit se értettek.
- Nem értelek. Mi közöm lenne hozzá, mikor sose láttam ezt a Megatronusmont.
- Megatronusmonhoz semmi. De Dr Trunoshoz igen.
Harlám megrökönyödött.
- Csak nem... mondd, hogy nem igaz!
- Sajnálom, Harlám. - mondta érzéstelenül Black Crusader. - Bele kell törődnöd. Azért halt meg mint ember végül, mert ellopták a tudatát, és digimont csináltak belőle. Mostanra szörnyeteg lett, és bizonyára minket is ellenségként tekint. Hacsak nem sikerül nekünk valahogy visszacsábítani a mi oldalunkra.
Harlám elfordult lehajtott fejjel.
Dr Tronus valóban az ő mestere volt, mi több, a néhai öregedő DO-s zseni olyan szerepet töltött be utólag a számára 25 éves korától kezdve, amiről csak a szótárban tudta meg, mi az: apa. Mindig követte Tronus tanításait, és ő készséggel meg is tett volna bármit szeretett példaképéért. Még akkor is ezek elvek szerint élt, amikor elvesztette autósbalesetben mesterét. Ha még így is volt, akkor is azokban az időszakokban lelkileg össze volt törve. Sőt, azokban a napokban fogadta meg, hogy nagy vezetővé válik, és le fogja igázni az embereket és digimonokat egyaránt. Hadd érezzék ugyanazt a fájdalmat, amit ő Tronus halálát követően. Erőssé vált az elmúlt években, de soha nem feledte mindazokat az időket, amikor még tanítvány volt. Dr Tronustól csak egy-két hagyatéka maradt: az elvek, tanítások és Astamon.
Dr Tronus nem más, mint Megatronusmon... csak azért lett olyan, mert Ítélet tette ezt vele! És talán igaza volt, amikor lázadás után el lett zárva a Sötétségek Halálvölgyei között. Az ő mesteréből szörnyeteget csináltak, aztán az az ostoba Sarnatrináék felszabadították... átkozottak! Meg fognak érte fizetni, főleg az az ostoba Sarnatrina és a fémkasznija!
- Black! Kérdezhetek valamit? - szólalt meg.
- Mondd.
- Ugye nem felejtetted el az agyhullám-irányító chipet beleültetni Demolatron klónjába?
- Nem, sőt. Számítottam rá, hogy meg fog szökni. A chip aktiválását és Pusztító irányítás alá vonását a megfelelő pillanatra tartogatom.
- Helyes. Mert van egy ötletem. Ehhez Sofia Sarnatrina tudóskisasszonyunkra szükség lesz.
Black Crusader már értette, mit akar Harlám, és kajánul elvigyorodott.

Megatronusmon és Pusztító szála:
Megatronusmon kicsivel messzebbre vonult Pusztítóval a Sötétségek Halálvölgyeiben. Valahol a vidék legközepén, a legsötétebb völgyben talált egy régi elhagyatott kastélyt. Állítólag régebbi időkben egy ismert, Rémálom Katonákat vezető sötét digimon nagyúr rejtőzött el, de őt már régóta megsemmisítették.
Megatronusmon berúgta a hatalmas kaput, és bement a főcsarnokba. Pusztító, mivel most BlackDemilimon, igencsak eltörpült nagyura mellett, amikor utolérte.
- Van itt valaki? - mennydörögte Megatronusmon.
- Ki merészelt ide belépni? - jött a válasz az ódon lépcsők felől. - Távozzatok nagyuram kastélyából, vagy megöllek benneteket!
- Nem távozom innen! Jó lesz nekem új otthonnak, szánalmas kis féreg!
Az idegen hang tulajdonosa előlépett a lépcsők árnyékából. Egy Megatronusmonnal egyméretű, ledemoralizált DexDorugoramon lépett elő. A lehető legnagyobb, legrondább, legszánalmasabb és legaggottabb volt, amilyet még Megatronusmon nem látott. Elundorodott a DexDorugoramon látványától.
- Hogy te milyen undorító kis féreg vagy...
- Hogy merészeled, megtermett pléhpofa! - üvöltött az öreg. - Tudod, kivel beszélsz?? Én a Rémálom Katonák legnagyobb harcosa vagyok, a legkegyetlenebb gyilkos! Tőlem mindenki fél!
- Kicsit se szerény az alak. - jegyezte meg Pusztító.
- Na igen... túl öreg és túl szánalmas vagy ahhoz, hogy te velem megküzdj, te DexDorugoramon!
- Igen! Akkor védd magad, mert ez volt az utolsó beszólásod!
A vén DexDorugoramon meg is indult Megatronusmon felé, hogy szétvágja karmaival és szárnya pengéivel. Azonban Megatronusmon egyet félrelépett, és az öreg mellélendült. Ahogy mellélendült, Megatronusmon megragadta a torkát, és halálos sötét villámsokkokat vezetett belé addig, amíg Dexdorugoramon adatokká nem hullott.
Ezután jól végezve a dolgát felment a lépcsőn, és azzal szemben lévő terembe bement. Az a terem egy trónterem volt. Hatalmas, üres, sötét, ódon. A terem végében egy 3 méter magasságú lépcsős állvány tetején egy hatalmas támlájú kiszögezett, gót díszítésű trón. Ebbe ült bele.
- Milyen otthonos! Csak ki kéne pofozni ezt a kastélyt, és már sokkal jobb lesz! Itt maradunk! Neked hogy tetszik, Pusztító? Pusztító? Pusztító! Hol vagy, te ostoba BlackDemilimon?? Na mindegy, úgyis visszajön...
Pusztító valóban eltűnt azalatt, amióta megsemmisítette a kastély előző lakóját. Bár ez volt a legkisebb problémája. Észrevette, hogy a vidéken furcsák a sötét villámok. Még a sajátjaival is mostanság adódtak problémák. Lehet, hogy az, aminek is látszik?
Ítélet akkoriban mesélt egy bizonyos Ragnamonról, vagyis Ragnarokról. Olyan történetek szóltak róla, ami még jó magát is kicsit meglepte és meghátráltatta. Ha Ragnarok valóban visszatért, jobb, ha inkább csak sunyi megfigyelő marad a háttérben.
~ Ragnamon... még sose találkoztam vele, de olyan hatalma van, amivel még én se érhetek fel. Előbb jobb lesz megfigyelnem és megtudnom, mire készül. Mihamarabb meg kell szereznem a legendás ősdigimonok adatait, ha hatalmassá és erősebbé akarok válni. Addig nem tehetek ellene semmit. Hacsak nem szövetkezek vele, vagy másokkal... de én nem hajtok senkinek fejet! Egyedül nekem kéne uralkodnom! De várjunk... azért nem kapkodhatom el a dolgokat. Nem követhetek el hibákat. Akkor először csak figyelemmel kísérem tevékenységeit, aztán, amikor eljön az ideje, ismét belépek a képbe. Addig is, mivel Pusztító jelen pillanatban nem elérhető... Élőholt-idézés!
Ezzel a képességével azokat a már halott digimonokat támasztotta fel, akiket maga ölt meg. Az élőholt, akit megidézett, az öreg DexDorugoramon volt. A szemei ezüst-kéken világítottak. Bár szellem alak volt, ereje még megmaradt. Már nem emlékezett a múltjára.
- Mit kívánsz, gazdám?
- Attól tartok, felbukkant egy nálam is erősebb konkurencia. Azt akarom, hogy kémkedj utána, és figyeld meg a kis barátaim mozgását is. Ne feledd, ne tudjon rólad senki. Ha valaki tudomást szerezz rólad, végezz vele.
- Igenis, gazdám.
Az öreg DexDorugoramon teljesítette feltámasztója parancsát, és útnak indult. Pusztító ezalatt már az emberek világában volt. Furcsán viselkedett, mintha irányítanák. És ez igaz volt a belé ültetett chip miatt...

Judy hazament, miután elköszönt tőlem, és Azure is elment valahova. Nem figyeltem Azure és az apja beszélgetésére, mert azt néztem, hogy Randy új Digimonja, Kuwanago hogy kötözködött egy őt néző Digimonba.
- Úgy látszik a Kunemonod eléggé keménykedős.
- Pedig olyan cuki!^^ - ugrott ki a 'vice-ból Valentina, aki kézbe vette és cirogatta a fejét, mint egy cicának. - Szia te kis édes!^^ - én csak mosolyogtam ezen a jeleneten, ahogy a mellettem lévő Pao is Rookie-ként. Egy csaj a falon támaszkodva nézte az egészet, de nem éppen meghatódva, hanem inkább lekezelően, de egyelőre nem szólt. Ekkor minden Digim a 'vice-ba került, majd kinyílt egy kapu, ami beszívott.

//Tokió - Shibuya -> Észak Shibuya -> Iskola Környékek//

Valentina felvette Kuwanago-t, aki édesnek nevezett.
- Azonnal tegyél le, vagy...! - ekkor Valentina cirógatni kezdte a fejét, amitől összegömbölyödött örömében és hagyta magát. Totál úgy nézett ki, mint egy kiscica!XD
~ Hehe, megvan Kuwa nyugtatási módszere!XD ~ nevettem magamba. Ekkor Lilly Digimonjai visszakerültek egy 'vice-ba, majd egy kapu beszívta Lilly-t, és miután az én Digijem is a Loader-be kerültek, engem is beszívott.
- ÁÁÁÁÁÁÁ!

//Tokió - Shibuya -> Észak Shibuya -> Iskola Környékek//